Szekeres Szabolcs: AC/DC a céges bulin

Anger Zsolt szép lassan a filmekből készült adaptációk színpadra alkalmazásának legavatottabb szakértőjévé válik. A Dogville és az Esőember után ezúttal Lars von Trier A főfőnök című filmjét rendezte meg a Radnóti Színházban. Bár a dán rendező az erősen moralizáló dogma-filmek mestereként került be a filmtörténetbe, ebben a forgatókönyvben semmi drámai nincsen.

Míg Anger az előző két esetben drámát állított színpadra, ezúttal hamisíthatatlan komédiát jegyez. Egy dán informatikai cégnél egy munkanélküli színészt bérelnek fel, hogy eljátssza a távolban lévő főfőnököt. Minderre azért van szükség, mert a vállalatot megvásárolni szándékozó izlandi üzletember csak és kizárólag a legnagyobb hatalmú emberrel hajlandó tárgyalni. A cselekményből aztán kiderül, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát; talán éppen az a legveszélyesebb, akiről az első pillantásra nem is gondolnánk. A történetből többet elárulni poéngyilkosság lenne, de a hollywoodi klisékhez szokott mozilátogató biztosan nem fog csalódni. A főfőnök nem az alapanyag, hanem a megvalósítás miatt szerez kellemes perceket a nézőnek.
Kissé bizarr a filmrendező előéletének ismeretében, de Lars von Trier helyzetkomikumra épülő komédiát írt. Persze megfelelő színpadra állítás esetén a színmű mélységei megmutatkozhatnak, hiszen például a multinacionális cégek agyat, lelket pusztító csapatépítő tréningjeinek paródiája is a darab. A rendezés filmes technikával pillanatképeket mutat meg a vállalat közösséget formálni kívánó, mindenki számára erősen ajánlott programjából. Bányai Tamás világítástervező is itt lehet igazán elemében. Az egyik jelenetben a sok éves frusztrációját ágybeli akrobatikával levezetni kívánó, nimfomán, PR-ral foglalkozó kolléganő (Kováts Adél nagyszerű kabinetalakítása) félrevonul egy kellemes zugba mindegyik arra tévedő férfival. Máshol azt látjuk, hogy hol vízipipával, hol egy lábbeli illatával kábítják magukat a kollégák. Megint másutt extatikus táncot lejtenek az ausztrál heavy metal együttes, az AC/DC 4/4-es ütemeire. Ezek az előadás legjobban sikerült percei.

A másik értelmezési lehetőség szerint a darab a színész és a rendező ambivalens viszonyáról szól. Azzal, hogy Ravn, a cég második embere megbízza Kristoffert a szerep eljátszásával, egyszemélyben írója és rendezője lesz saját színdarabjának. A Főfőnök tehát arról is szól, hogyan próbál a színész egyenlő félként részt venni az alkotás folyamatában. Ez természetesen illúzió, hiszen tudjuk, hogy mindig a rendező mondja ki az utolsó szót, mindenesetre Kristoffer megpróbál tenni a dolog ellen. Jót tesz az előadásnak, hogy eredeti szakmáját tekintve színész álmodta színpadra a darabot, mert a könnyedség és az ötletesség jellemzi a játékot. Jól egyénítettek a figurák, ülnek a poénok, és pontosak a hatásszünetek. Csányi Sándor az állástalan színész figurájában a kezdeti bizonytalanságok után magabiztosan aknázza ki a ziccerszerep kínálta lehetőségeket. Schneider Zoltán Finnur Sigurdson, az izlandi üzletember szerepében az előadás legjobbja. Egyszerre szeretnivalóan bumfordi és idegesítően dángyűlölő. Tamási Zoltán faarcú, az állandó visszautasítástól félig gyermeki, félig felnőtt létben ragadt Nalléja is emlékezetes marad.

Hogy mit keres a Főfőnök egy kényes ízlésű, belvárosi művészszínház műsorán? Nem könnyű a válasz a kérdésre, vélhetően ez lesz a Radnóti legderűsebb bemutatója az idén. Mindenesetre a darab elsősorban azoknak lesz kellemes meglepetés, akik nem a darab mélységeire kíváncsiak, hanem inkább szórakozni akarnak, semmint gondolkodni.

A kritika a 2010. október 17-ei előadás után készült.