A színház múltja
Múlt
A mai Radnóti Színház története 1985-ben kezdődött, amikor Bálint András került az igazgatói posztra, és ezzel jelentős profilváltás történt: az addigi irodalmi színpad helyén (de annak hagyományait is alapul véve) kialakult az a kamarajellegű, igényes polgári-művészszínház, melynek jelenléte ma meghatározó a főváros színházi életében.
Színházunk társulata kicsiny, mégis az ország egyik legerősebb szakmai társulása. A színház különböző produkcióihoz rendszeresen hív vendégművészeket, mindig az adott előadáshoz legalkalmasabbat, s vendégeink általában szívesen ismétlik meg itteni szereplésüket: a társulat munkáját így kollektivitás, állandóság az értékteremtésben és jótékony hatású mobilitás jellemzi.
A színház évente átlagosan 4 bemutatót tart, a repertoáron pedig kb. 8 előadás látható, melyek mind zsúfolt házzal mennek - a színház látogatottsága 100 % fölött van. A nagyrészt polgári értelmiségiekből és fiatalokból álló közönség az évek során értő és szerető bázisává vált a színháznak; az ún. Baráti Kör tagjai havonta többször is jegyet váltanak egy-egy előadásra.
A Radnóti Színház művészi arculatának kialakításakor az egyetemes drámairodalom több vonulata volt irányadó: színre kerültek és kerülnek a világszínház klasszikus (Brecht, Calderón, Caragiale, Csehov, Euripidész, Goethe, Gogol, Gozzi, Hauptmann, Ibsen, Krleža, Marivaux, Moliere, Osztrovszkij, Pirandello, Plautus, Strindberg, Wedekind, Wilde) és modern (Albee, Berkoff, Bernhard, Genet, Głowacki, Marius von Mayenburg, McDonagh, O'Neill, Shepard, Botho Strauss, George Tabori) vonulatának jelentős alkotásai. Emellett bemutatásra került színházunkban a magyar polgári dráma néhány kiemelkedő opusza (Barta Lajos, Füst Milán, Herczeg Ferenc, Lengyel Menyhért, Márai Sándor, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Örkény István, Szép Ernő), valamint a kortárs magyar irodalom szerzőinek művei (Darvasi László, Hamvai Kornél, Kárpáti Péter, Mándy Iván, Márton László, Nagy András, Spiró György, Szilágyi Andor, Térey János).
Színházunk másképpen is ápolja az irodalmi hagyományokat: egy-egy költő életművét, mai szerzőt, folyóiratot vagy könyvkiadót bemutató, népszerűsítő estjeivel. A színház csapata időnként a könnyebb, zenés műfaj területére is kirándulást tesz - ezzel tágítva a "komoly" repertoárt: az utóbbi idők egyik legnagyobb sikere a reneszánsz motívumok alapján maivá hangszerelt olasz zenés komédia, az Anconai szerelmesek volt és egy mai operett, a Bástyasétány 77.
A Radnóti Színház művészeti koncepciójához az is hozzátartozik, hogy a produkciók fő irányát jelentő – a sztanyiszlavszkiji hagyományokra épülő –, azokat modernizáló lírai realizmus mellett folyamatosan színpadra állítson merész hangvételű, olykor kifejezetten kísérleti jellegű előadásokat is. Legfőbb törekvésünk azonban az, hogy a különböző irányzatok között egyensúlyt teremtve - egy sajátos irónia fénytörésébe állítva - olyan értékteremtő és értékálló előadásokat hozzunk létre, amelyek az európai színházművészet legnemesebb hagyományait ötvözik a korunkra jellemző látásmóddal, újító törekvésekkel, az aktuális problémák és kérdések iránti érzékenységgel.
Az utóbbi években az egyértelmű közönségsiker mellé növekvő szakmai elismertség is társul: több komoly, színészi és rendezői díjat kapott például a Háztűznéző (rendező: Valló Péter); a Ványa bácsi (rendező: Valló Péter); a Nem félünk a farkastól (rendező: Gothár Péter); A kripli (rendező: Gothár Péter); Medea (rendező: Zsótér Sándor) és a IV. Henrik (rendező: Stefano de Luca) előadások.
Az elmúlt években lezajlott felújítási munkálatok eredményeképpen megújult színházunk nézőtéri előcsarnoka, a titkárság, a szervezési iroda, és egyéb irodák, a társalgó, továbbá a női- és férfiöltözők. Mindez elősegíti társulatunk zavartalan munkáját, és a nagyérdemű közönség zavartalan szórakozását.
MINDEN KEDVES NÉZŐNKET SZERETETTEL VÁRJUK A RADNÓTI SZÍNHÁZBA!
Szórólapok
Vágyvillamos
(Bemutató: 2011. október 16.)
Nemsenkilény
(Bemutató: 2011. október 28.)
Yerma
(Bemutató: 2011. április 21.)
Pygmalion
(Bemutató: 2011. február 27.)
Alkony
(Bemutató: 2010. december 19.)
A Főfőnök
(Bemutató: 2010. október 17.)
Naftalin
(Bemutató: 2010. március 21.)
Bárány Boldizsár
(Bemutató: 2010. február 6.)
Boldogtalanok
(Bemutató: 2009. december 20.
Utolsó előadás: 2010. december 10.)
Oidipusz gyermekei
(Bemutató: 2009. október 16.
Utolsó előadás: 2010. április 9.)
Apacsok
(Bemutató: 2009. március8.)
Solness építőmester
(Bemutató: 2008. december 21.
Utolsó előadás: 2009. december 28.)
Farkasok és bárányok
(Bemutató: 2008. október 19.
Utolsó előadás: 2011. április 29.)
Rítus
(Bemutató: 2008. április 06.
Utolsó előadás: 2009. május 14.)
Bunbury
(Bemutató: 2008. március 2.
Utolsó előadás: 2010. június 6.)
Nápolyi kísértetek
(Bemutató: 2007. december 22.
Utolsó előadás: 2008. június 2.)
Asztalizene
(Bemutató: 2007. október 21.
Utolsó előadás: 2010. január 20.)
Prah
(Bemutató: 2007. április 29.)
Radnóti- Bálint András-estje
(Bemutató: 2007. március 11.
Utolsó előadás: 2012. január 27.)
A csodagyermek
(Bemutató: 2007. február 11.
Utolsó előadás: 2009. március 16.)
Jane Eyre
(Bemutató: 2006. december 19.
Utolsó előadás: 2007. május 2.)
Szentistvánnapi búcsú
(Bemutató: 2006. október 29.
Utolsó előadás: 2007. március 2.)
Caligula
(Bemutató: 2006. május 10.
Utolsó előadás: 2007. május 11.)
Riviera
(Bemutató: 2006. február 26.
Utolsó előadás: 2008. január 17.)
Castel Felice
(Bemutató: 2005. december 18.
Utolsó előadás: 2008. november 14..)
Karneválvégi éjszaka
(Bemutató: 2005. október 23.
Utolsó előadás: 2006. május 27.)
IV. Henrik
(Bemutató: 2005. március 13.
Utolsó előadás: 2007. május 20.)
Cseresznyéskert
(Bemutató: 2005. január 23.
Utolsó előadás: 2006. április 8.)
Tóték
(Bemutató: 2004. november 28.
Utolsó előadás: 2006. június 3.)
Negyedik nővér
(Bemutató: 2004. október 3.
Utolsó előadás: 2005. december 10.)
Arany - Bálint András estje
(Bemutató: 2004. április 11.
Utolsó előadás: 2007. február 28.)
Lulu
(Bemutató: 2004. március 14.
Utolsó előadás: 2004. június 4.)




















