A fordító megjegyzései

A darab 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány „filmszerű” részletet átvett a darab 1941-es kiadásába.

A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady című musical szövegét, mely Higgins és Liza közti happy enddel végződik, s amelyből zenés film is készült.

A Pygmalion eddigi magyar fordításai: Hevesi Sándor (1914), Mészöly Dezső (1953), Spiró György (1990 Radnóti Színház)

Liza beszéde

Az angolban igen erős a nyelvi tagolódás, főleg a kiejtést illetően: másképpen beszélnek városról-városra (sőt, Higgins túlzásával: háztömbről-háztömbre), de ennél fontosabb, hogy társadalmi osztályonként is különbözik a nyelv. Shaw tudta, hogy miről beszél: ír volt, s bár az angol volt az anyanyelve, élete végéig felismerhető íres akcentussal beszélt. Amikor 20 évesen Londonba jött, megtapasztalhatta a „csúnya” kiejtésűeket sújtó kirekesztést, lenézést. Aztán a századfordulón kifejlődő fonetika lehetővé tette a kiejtés tanítását, átformálást (így a logopédiát is), ennek egyik élharcosa Henry Sweet professzor volt, Shaw ismerőse, akiről Higginst mintázta.

A londoni proletár beszédmódot Cockney-nak nevezik; ennek egyik fő jellemzője, hogy a „h” hangot sehol sem ejtik ki. Nem véletlen, hogy a professzort éppen H. H.-nak hívják, s Liza és Doolittle ’Enry ’Iggins-nek szólítja.

Mindezt a mai magyar színpadon lehetetlen visszaadni, mert a magyarban a kiejtési különbségek eleve sokkal kisebbek, s nem is hordoznak ekkora jelentőséget. Az átlag-kiejtéstől hatásosan eltérni csak két irányban lehetne: a parasztos-falusias, illetve a cigányos-városias felé. Az első út azért nem járható, mert Liza (és az apja) nem vidékről fölkerült parasztok, hanem öntudatos nagyvárosi proletárok; a második azért nem, mert a darabban az etnikai kérdés föl sem merül, Liza csakis a beszéde és a modora miatt nem tagozódhat be az úri világba. Ezért fordításomban Liza „hibás” beszédét, főleg nyelvtani és szóválasztási helytelenségekkel érzékeltetem, azaz a „tananyagot” a kiejtésről a nyelvhelyességre helyeztem át; a többit a rendezőre és a színésznőre bízom (így tett Shaw is).

(Nádasdy Ádám)

VÁLTOZATOK ELIZA DOOLITTLE-RE

Mészöly Dezső fordítása

Hogy aggya a bankot! Pedig az úr nem röstell órákat anni, nem bizony: magam fülivel hallottam. Nem azé gyöttem, hogy kunyorájjak, ha a pénzem nem elég jó, elmehetek máshova. (…) Mos má tuggya. Azé gyöttem, hogy leckét vegyek, teccik érteni? Megfizetek érte, nem kérem ingyen! (…) Bótoskisasszony akarok lenni virágosnál. Nem akarok hóttig a kőrúton strihhelni a virágjaimmal. De nem kellek sehun, merhogy nem tudok finoman beszélni. Ő aszonta tennap, hogy meg tud tanittatni. Hát jó. Itt vagyok. Megfizetem rendesen. Nem akarok én potyázni, minek piszkol akkor engem, mint valami kapcarongyot?

Spiró György fordítása

Húbebüszkék vagyunk! De ő órákat szok adni, bizony, ő mondta, hallottam. Na, szóval én nem azért jöttem, hogy nekem szépeket mondjanak, ha meg az én pénzem nem elég jó, mehetek máshoz is.  (...) Most már tudja, nem? Leckét venni, azért jöttem. Fizetek is érte, tévedés kizárva. (...) Én egy lédi akarok lenni, virágot akarok árulni a boltba, a Tottenham Court Road sarkán, ott. De azok nem vesznek fel, amíg nem beszélek, ahogy szokják. Ő aszonta, hogy ő megtanít. Na, hát itt vagyok, de fizetni akarok neki – semmi kedvezmény – és akkor nekiáll engem mocskolni, mintha koszos lennék.

Nádasdy Ádám fordítása

Jézus, de nagy az arcuk! A tanítás, az bezzeg érdekli, he? Hallottam, hogy taníccsa a szép beszédet. Én nem szívességet kérek, ércsük? Vagy talán az én pénzem nem jó?... Mehetek máshova! (...) Lassan már fölfoghassa. Tanításos órákat akarok venni, magától. Megfizetem, ne értsük félre egymást. (...) Eladókisasszony akarok lenni egy virágüzletben, már ne az utcasarkon áruljam a virágot. De nem vesznek föl, csak ha szebben beszélek. Ez azt mondta, meg tud tanítani. Hát, mondom, idejövök, fizetem, amit kell, nem szívességet kérek, erre úgy kezel, mint egy darab szart.

A Radnóti Színház 1990-ben, húsz évvel ezelőtt már játszotta Shaw drámáját. Akkor Spiró György fordításában, Kerekes Évával és Bálint Andrással a főszerepben. Az akkor Higgins professzort alakító Bálint András most Pickeringet, az indiai nyelveket kutató nyugalmazott ezredest játssza. Higgins professzorként pedig Szervét Tibort láthatjuk, aki nem először találkozik ezzel a szereppel: “Két találkozásom volt eddig a Pygmalionnal. Mindkettő a dráma musical változatához, a My Fair Ladyhez kötődik. Az első: a film, amiben az ellenállhatatlan és páratlan Audrey Hepburn tündökölt. A második pedig egy színházi előadás volt Miskolcon, ahol kettős szereposztásban játszottam Higgins professzort, ám sajnos nagyon keveset próbálhattam. Ezért aztán alig emlékszem valamire, talán leginkább az utolsó dalra, amiben Higgins kerek-perec bevallja a lánynak, hogy beleszeretett. A musical megengedheti magának ezt a gesztust, ezt a happyendet, de a dráma nem ennyire egyértelmű. Shaw ragaszkodott ahhoz, hogy a drámában ez a szerelmi vallomás ne történjen meg, sőt szerinte Higgins talán nem is táplál ilyen érzelmeket Liza iránt… Vagy ki tudja…”