Képgaléria>>>

Videós ajánló>>>

Képek az olvasópróbáról:>>>

Próbafotók:>>>

A Radnóti Színház előadásában játszó színészek közül néhányan már találkoztak a drámával, próbálták és játszották Füst Milán színművének bizonyos szerepeit, más városban, más színházban vagy éppen az iskolában.

Csomós Mari Nemesváraljai Gyarmaky Róza – 1978. Szolnoki Szigligeti Színház, 1982. Katona József Színház, rendező: Székely Gábor „Kiemelkedő színészi teljesítménnyel ajándékoz meg bennünket Csomós Mari. Mennyi élettel telíti meg a szerelem kegyelemkenyerére kárhoztatott, majd női megaláztatásában kétségbeesett és kegyetlen bosszúra vetemedő Róza alakját! Játéka letisztultan egyszerű és ősi mód erőteljes. Érzelemgazdag, de sohasem érzelmes. Hangja, ha kell, metszően vág és hideg, majd lázasan forró, mikor reményei felhorgadnak egy-egy pillanatra. A kétségbeesés és a reménykedés határain jár, de ha elfogja az indulat, szélvész, mely felkap, s magával sodor. Bukásában is természetes és ellenállhatatlan: elementáris" (Valkó Mihály 1978. február – Megyei Néplap)

Az életem fontos része volt az a szerep. Róza. Nagyon komoly munka, komoly színészi feladat volt. Egy ilyen szerep egészen mélyen érinti a színész lelkét és testét. Most az olvasópróba előtt nem vettem elő a darabot, mert azt akartam, hogy ne a régi emlékek hassanak rám, hanem nyitottan, friss szemmel találkozzak a szöveggel. De ugyanolyan megrázó nekem a Boldogtalanok története most is, mint akkor. Készültem rá, hogy könnyedebben veszem ezt a kanyart, de nem sikerült… És ültem az olvasópróbán, hallgattam a szöveget és hallottam Húbernéként Koós Olga és Gobbi Hilda hangját, hangsúlyait. Beugrottak pillanatok a régi előadásból, ahogy letettek egy tárgyat, ahogy Gobbi Hilda félrefordította a fejét, és emlékszem, ilyenkor mi volt a szemében. Ez egy fantasztikus darab. Dolgozni vele olyan, mint amikor az ember felszáll egy hajóra, elindul, és még nem tudja, melyik kikötőbe érkezik. De az biztos, hogy az a pár ember, aki együtt utazik, az a két hónapos próbaidőszak alatt hihetetlen dolgokon megy keresztül. Ha át tudjuk adni magunkat ennek a munkának, akkor nagyon sok örömünk lesz benne. A nézők számára pedig megváltó előadás lehet, felszabadító és lelkileg megtisztító.

Gazsó György Sirma Ferenc, hentesember - 2005 Nemzeti Színház, rendező: Ács János „Sirma, a hentes (Gazsó György) nem komédiázik, értetlen-ártatlan szemekkel figyeli, hogyan tréningezik a három profi játékos. A hentes nem ’Húber-világi’ dörzsölt, értetlenül áll Róza tűrőképességével s Vilmos gonosz kiskirályságával szemben. Gazsó kedves csetlő-botló mackó, akinek szeretetáradata – még ha kissé szerencsétlen is – igazán elsodorhatná Rózát a kegyetlen komédiások táborából. Persze inkább Vilma lenne megfelelő társa, bennük kettőjükben melegít igazán még valamiféle romlatlan emberség." (Börcsök Dóra 2006. január – Criticai Lapok)

Stúdiós voltam a régi Nemzeti Színházban - Katonában, ami akkoriban vált szét a Nemzetitől. A Székely-féle előadást tizenötször láttam. Amikor szabad estém volt, én azt néztem, és mindannyiszor úgy jöttem ki, mint akit gyomorba vágtak. Az új Nemzetiben aztán Ács rendezésében Sirmát játszottam, a hentest. Nagyon szerettem csinálni, elsősorban a kollégák miatt. Schell Judittal és László Zsolttal volt egy-egy hosszú jelenetem, és azt nagyon élveztem. Örülök, hogy most Dr. Becket játszom, mert újra van felfedezni való a darabban. Ez az orvos egyelőre egy jóérzésű kisembernek tűnik. Aztán nem tudom, mi lesz belőle. Remélem, hogy ennél több lesz. Nem szeretem, hogy mindig ezeket a jószívű, aranyos, szeretnivaló mackókat osztják rám. De ismerve Szász Jánost remélem, hogy ebben az előadásban nem egy kedves mackót kell játszanom.

Klem Viktor A Színművészeti Egyetemen Székely Gáborral három hónapot dolgoztunk a Boldogtalanokon. Ez volt a legnehezebb munka, amivel valaha találkoztam. Az a három hónap, ami alatt mindössze egy jelenetet dolgoztunk ki a darabból. Székely kijelölt négy-öt lehetséges jelenetet, amit próbálnunk kellett, aztán hagyott minket dolgozni két-három napot, majd bejött, mondott néhány alapvetést, aztán újra hagyta, hogy magunkban keresgéljünk. Nem is értem, hogy ezekből az egyszerű mondatokból, hogy tudtunk kihozni valamit. Szóval volt, amit szép lassan megtaláltunk, és amikor Székely látta, hogy dolgokat megéreztünk, de még mindig hiányzik valami, segített. Neki volt erről egy kottája, hogy miért jön az a mondat, mi miért történik meg, „csak úgy" semmi nem hangozhat el a színpadon. Nem készült teljes előadás, csak pár jelenet, de így is nehéz, komoly munka volt.

Petrik Andrea A Színművészetin divat volt, hogy olyan szerepeket játszunk, próbálunk, amik szembe mennek a saját alkatunkkal. Székely Gábor ezt nem szerette, és nekem olyan jeleneteket ajánlott, amikben Rózát játszhattam. Az osztályban mindenkinek akkora élmény volt az a pár hónap, amikor a Boldogtalanokkal foglalkoztunk, hogy mindenkinek szerepálma lett valamelyik figura. Arról beszélgettünk, hogy milyen lehet ezt játszani „igazi színházban", milyen lehet az egész darabot előadni. Az a kurzus mindenkinek nagyon sokat adott, és mikor vége lett, azt éreztem, hogy színészileg fel vagyok vértezve a világgal szemben. Már nem félnék kimenni a nézők elé. És most itt vagyok, Rózát próbálom; nagyon megijedtem ettől a nagy feladattól, de nagyon jó színészek vesznek itt körül, és bízom a kollegáimban, a rendezőben. Remélem, elmúlik majd a szorongásom.

Színházi szabályok Füst Milán 1914-ben írta megrendítő drámáját, a Boldogtalanokat, amit kilenc évig nem mutatott be egyetlen magyar színház sem. Talán azért, mert Füst kíméletlen, naturalista pontossággal festi le az emberi lélek alantas vonásait. Keserű, kemény és kegyetlen drámát ír az emberek kiszolgáltatottságáról, gyengeségéről és bűnös szenvedélyéről. A korabeli színház pedig csak óvatosan és illedelmesen engedte megmutatni az emberi viszonyokat. Füst Milán egy olyan korban írta drámáját – ahol egy nyíltan vállalt szerelmi háromszögben él együtt két nő és egy férfi, ahol a húsnak, a testnek olyan kiemelten fontos szerepe van, ahol a zsigerek diktálnak és nem a józan ész – melyben a színpadi játékot illetően például az alábbi előírások voltak érvényben: „Az előírt ölelkezéseknél a nőt illemsértően érinteni nem szabad. Csókolni csak az arcát, homlokot vagy kezet szabad, a nő ajkát a közönség előtt megcsókolni szigorúan tiltatik, még férj és nő, vagy testvérek közt is 5 forint büntetés terhe alatt. Ha esetleg e miatt botrány keletkeznék, az illető 20-50%-ig bűnhődik. Ki a közönség szeme láttára az illem ellen vét, köpdös, harácsol, hangosan fújja az orrát, illetlen testmozdulatokat tesz, illetlenül öltözik, előírás nélkül csókolódzik, minden egyes esetért 1 forintot fizet, ha botrányt okoz, 20%-ra ítélhető." Nem tudjuk pontosan, hogy ez a prüdéria tartotta-e vissza a színházigazgatókat vagy valami más, de amikor kilenc évvel később mégis bemutatták a darabot, Füst Milán meghatott hangú levelet írt a Nyugatban: „S kilenc év után most mégis előadtátok – forró, fájó köszönetem érte. Az első próbán újból felolvastam tehát a régi munkát, s bár ismét meghatott – valami sokáig visszatartott tőle, hogy újból odaadjam magam annak, amiben olyannyira csalódtam. Épp ezért nem szívesen jártam el a próbákra sem. Csak nehezen indult, mozdult meg bennem valami… talán a régi forróság. Hideg akartam volna maradni. De nem lehetett."

Fotók: Koncz Zsuzsa

A képek jogdíjasak!